Csibeavató
Ebben a tanévben sem maradhatott el hagyományos iskolai rendezvényünk, a csibeavató. Az újoncok számára az izgalmak rögtön az októberi hosszúhétvége után kezdődtek. Iskolánk szokásaihoz híven a csibeavatót megelőző napokban a legifjabb eötvösösök jelmezben töltötték az időt a gimnáziumban. Ennek a hétnek a végén, október 27-én került sor az új diákok közötti vicces vetélkedőre. A program az osztályok bevonulásával kezdődött.
Az est folyamán minden osztály bemutatta a saját maga által összeállított koreográfiát, amit előre meghatározott zenékre készítettek el. A produkciókban természetesen a csibeosztályfőnökök is részt vettek. Ezek után következtek a mókásabbnál mókásabb feladatok.
A diákok kipróbálhatták, hogy milyen WC pumpával hajtani a gördeszkát, vagy éppen gumicukrot keresni egy tejszínhabos tál alján. Természetesen a művészeknek is kedveztünk: a feladatok között szerepelt például a portrékészítés és az éneklés is.
A diákok mellett a tanárok sem maradhattak ki a szereplésből. Egy énekes produkció keretében felavattuk iskolánk új pedagógusát, Dankó Ibolya tanárnőt, valamint a csibék osztályfőnökeit is.
A rendezvény legünnepélyesebb része volt az új diákok fogadalomtétele, melynek elmondása utána ők is részeseivé váltak az Eötvös Gimnázium nagy családjának.
Az őszi szünet előtti utolsó estét az eredményhirdetés zárta. Az első helyezett a 9. Ny osztály lett, jutalmuk egy csokoládétorta volt, de természetesen senki nem távozott üres kézzel. A 2. a 7. H osztály lett, a dobogó 3. fokára a 9. B osztály léphetett, őket követték a 9. C-sek és a 9. A-sok.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a 11. osztályosok szervezését, akik munkájukkal lehetővé tették a program megrendezését.
Taricska Patrik 11. B