Jégbál az Eötvösben
![]() |
További képek |
Iskolánkban ebben a tanévben is megrendezésre került a már hagyománynak számító Eötvös-bál. A tavalyi évhez hasonlóan most is egy téma köré szerveződött a táncos rendezvény. Idén a választás az évszakhoz illően a jégre esett. Február 16-án a Derkovits Kulturális Központ egy káprázatos és elegáns forgataggá alakult át.
A vendégeket a jéghez illő színkavalkád fogadta: kékben, fehérben és ezüstben káprázott minden. Az estet intézményvezető úr beszéde nyitotta meg, ezt követte a végzősök szalagavatós tánca, a keringő, melyet Kővári Katalin, a Karakter Alapfokú Művészetoktatási Intézmény oktatója tanított be a diákoknak.
Az est folyamán az Eötvös gimnázium tanulói: Gondos Réka 11.A, Ragályi Petra 9.H és Zöldi Dorina 9.M osztályos tanulók énekeltek a vendégeknek. Őket zongorán kísérte Tóth Balász (9.Ny), dobon Ferenci Viktor (12.B), valamint gitáron Siró Bálin (11.H). Az est többi részében Nagy Alex, 11.M osztályos tanuló gondoskodott a fergeteges hangulatról.
Az évek során kialakult programok közül most sem maradhatott el a karaoke és a csocsó, volt még pókerszoba, a bőkezű támogatásnak köszönhetően a tombolán pedig nagy értékű ajándékok kerültek kisorsolásra.
Természetesen idén sem maradhatott el a bálkirály és bálkirálynő megválasztása, akik idén Farkas Dominika (9.A) és Papp Zsombor (12.A) lettek.
Most is a vendégek rendelkezésére állt két fotósarok. A képeket Horváth Ágnes (11.A) és Pongrácz Dávid (11.M) készítette az este folyamán.
Idén újra különleges alkoholmentes koktélok és szendvicsek várták a bálozókat, hála Mézes Tamásnak (12.B) és Szikszai Kristófnak (12.B).
A résztvevők ebben az évben is remekül szórakoztak, ezért köszönjük a szervezők munkáját, amit belefektettek a rendezvény előkészítésébe és lebonyolításába.
Külön köszönet illeti az alábbi szervezeteket, vállalkozókat és magánszemélyeket, akik támogatták rendezvényünket:
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Mezőkövesdi Tankerülete | Tiszaújváros Város Önkormányzata |
Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő | Termál Pizzéria Éterem és Kávézó |
Ristorante Mamma Rosa | Scarpa Étterem és Pizzéria |
ZPS Gastro Service Kft. | Elliptik Óra és Ékszer Szalon |
Tiszaújvárosi Triatlon Klub | Gardrób |
ÁRKÁDIA Szépségszalon | Megasun Tiszaújváros Szolárium |
Wantech Műszaki Szaküzlet | Tóthné Filep Mária műkörömépítő |
Dia-Mont Industries Zrt. | Mikó Zoltán és Dudás Olga |
Lacza Andrea (Rétes Bolt) | Lótusz (Tesco üzletsor) |
Hálásan köszönjük a segítségüket!
Nyitrai Gergő 10.M